Utazzunk jobboldaliakkal! Japán, 2017

U

Intró

Mindig is foglalkoztatott a közélet, politika, ami talán érthető is, hiszen vajdaságiként az életünk szerves részét képezte azon folyamatok megértése, ami hol országot nevezett át, hol NATO bombázást eredményezett, esetleg munkanélküliséget, vagy olyan népszavazást, amiben elvitatták a magyarságomat.

Az évek során vándoroltam a bal és a jobb oldali értékek között. Miután Budapestre költöztem, – immáron nyolc éve – a szabadabbnak vélt, baloldal felé kezdtem eltolódni.

Ugyanakkor zavart is az kompromisszumokat és párbeszédet nélkülöző véleménybuborék, amelyben egy idő után találtam magam. És érdekelni kezdett a másik – esetünkben a jobb oldal – felfogása. A közös utazás az ellenpólus tagjaival olyan helyzeteket teremthet, mely során arccal kell vállalni a véleményünket, meghallgatni a másik oldalét és megfelelő módon reflektálni egymás álláspontjára. Az utazás eleve egy olyan keret, amikor a két utazó közös cél felé halad, ugyanazon a járművön, melyet allegorikusan tekinthetünk úgy is mint a múló időt.

Japán

Mikor 2017-ben, három hónapra Japánba költöztem egy organikus mezőgazdasággal foglalkozó program keretében, több szinten is szembesülnöm kellett az igazi nemzetállamisággal, mint élő, lélegző egységgel. Japán szigetei a történelem folyamán többször zárkóztak el a nyugati befolyás alól és csak erőszakkal tudták rávenni őket a nyitásra.

Sok évvel később még mindig az etnikailag egyik leghomogénebb társadalomról beszélünk, több száz éven keresztül hurcolt tradíciókkal, berögzült gondolkodással, mely az oszakai emberek kedvessége és közvetlensége mögött is éreztette velem: gájdzsin vagyok, vagyis „külföldi” (pejoratív felhanggal). Ez igazán nem lepett meg, felkészült voltam a kultúrából, ahogy az animáció miatt kezdeti lelkesedésem lassan áttolódott a történelmük, társadalmi berendezkedésük tanulmányozására.

Éppen úton voltam Oszaka és Kiotó között. A vonatra egyszer csak felszállt egy fehér bőrű, magas termetű, jó erőben lévő, hosszú hajú férfi és felbontott egy dobozos sört. Ez több szempontból is ütközött a japán utazási etikettel, de ez láthatólag nem hozta zavarba, ha ugyan tudott róla.

Mivel egymással szemben ültünk le, viszonylag gyorsan szóba elegyedtünk. Mikor elmondtam, hogy európai vagyok és Magyarországról jövök, legnagyobb meglepetésemre azonnal rávágta, hogy igen, hallott az országról és Orbán Viktor miniszterelnök migrációs intézkedéseit dicsérte. Elképedtem, hisz erre végképp nem számítottam a világ túl oldalán. Aztán Ő is bemutatkozott.

Fehér kutya, görkorcsolyán

A férfi angol tanárként dolgozott Japánban, eredetileg ausztrál, foglalkozását tekintve pedig illusztrátor. Egy gyerekeknek és fiataloknak szánt könyvet már kiadott. Találkozásunk után volt alkalmam megnézni a könyv online verzióját. (balga módon elkevertem a jegyzetem a szerzővel és a könyv címével, pedig érdemes lenne megmutatni)

Egy fehér, görkorcsolyás kutya volt a főhőse, aki elindul világot látni. Ám, bármerre is vegye az útját, újra és újra ugyanazokkal az állatfajokkal találkozik, akik ugyanazokkal az elveket hirdetik és magyarázzák számára a globalizmust és a liberalizmust.

A fehér kutya végül megérkezik egy olyan helyre, ahol mindenki hasonló, de más mint ő és ez boldoggá teszi. A szimbolizmus könnyen érthető: a fehér kutya lehetne egy fehér bőrű ember is, aki már nem érzi biztonságban magát az összekutyulódó kultúrában, a világban, melyet az egyre nagyobb ideológiai „káosz” ural.
A férfi az utazás alatt külön ódát zengett miért szeret annyira Japánban lenni. Mert itt mindenki japán, mindenki egyforma, erős a nemzeti öntudta és nem jár erre mindenféle ember.

Igen, van abban valami önirónia, hogy fehér bőrű ausztrálként, 180+ centis termetével mondja ezt a jellemzően alacsony, fekete hajú, egyenruhában közlekedő, kollektivista emberek között, sört szürcsölve egy japán vonaton.

Félni vs. félteni

A tanulság mégsem a saját maga által fel sem ismert ambivalencia, hanem a nemzeti karakterben, nemzetállamokból gondolkodó fél belső lelkivilága és félelmei. Míg a nyugatra utazás sokáig tiltott volt, az onnan hazacsempészett, hőn áhított árucikkekre igazi státusszimbólumokként tekintettünk.

Miután eltűntek az akadályok, később a határok is, a kor embere joggal kezdheti el félteni nemzeti önrendelkezéséhez való jogát, még ha azt nem is fenyegetik aktív eszközökkel. Alapvetően ezt a félelmet kell feltérképezni és megérteni a másik oldalon. Talán mi is tanulhatunk valami újat ezáltal.

A szerzőről

[RPD]

Mindenkinek van egy története. Még azoknak is, akik ezt tagadják, vagy nem tartják a sajátjukat különösebben érdekesnek. Ezekben a történethálókban foglalunk helyet mindannyian. A szálak hol összefonódnak, hol szétszakadnak. Csak egy biztos: minden tett, minden rezgés tovafut rajtuk. Így érjük el egymást. A történeteinken keresztül. Ezek az én történeteim. Magamról és másokról. Létezőkről és kitaláltakról.

Szóljon hozzá

Írta [RPD]

Történet fa

Történet morzsák

A Történetíró

[RPD]

Mindenkinek van egy története. Még azoknak is, akik ezt tagadják, vagy nem tartják a sajátjukat különösebben érdekesnek. Ezekben a történethálókban foglalunk helyet mindannyian. A szálak hol összefonódnak, hol szétszakadnak. Csak egy biztos: minden tett, minden rezgés tovafut rajtuk. Így érjük el egymást. A történeteinken keresztül. Ezek az én történeteim. Magamról és másokról. Létezőkről és kitaláltakról.