Tea, kátyúk és Anna

T

Jött e-mail Annától. Még jó múltkor. Mindig kicsit feszélyezve nyitotta meg ezeket. Legendásan rossz kapcsolattartó hírében állt. Többször próbálta megfejteni miért feledkezik meg az emberekről egy idő után, ha nem találkozik velük.

Egyke volt, korán lett félárva, aztán ott volt a szegénység is, ami végig kísérte a fiatal felnőtt éveit. A körülmények kedveztek a befelé fordulásnak, a felfogásnak, hogy csak saját magára számíthat. Létfilozófiája lépten-nyomon igazolást nyert. Az embereket szeszélyeik miatt nem tartotta stabil pontoknak. Homokra építkezni meg marhaság.

Annával munkatársak voltak valami nemzetközi vállalatnál. Mikor is? Sok éve. A kilépés után hébe-hóba összefutottak. A húszas éveik közepén jártak, ugráltak a cégek között, mindig keresve a nagyobb kihívásokat és persze a magasabb gázsit. Elvégre egy világvárosban nem olcsó az élet és torkig voltak a lelakott albérleteikkel.
Rendszerint drága, belvárosi teaházakban futottak össze.

A rítus egyszerű volt: megcsodálták a berendezést, megnézték a menüt, dünnyögtek valamit. Ez volt a bemelegítés. Nehezen oldódtak fel. Mikor már a tea is az asztalon gőzölgött, jöhetett az enyhén introspektív, negyedéves üzleti elemzés: mit szerettek volna letudni, mely céljukat érték el és miért dolgoznak épp most.

Tavaly volt utoljára, hogy leültek. Közben észrevették mindketten: valahogy elfogytak a tervek és távlatok, pedig épp csak elhagyták a harmincat. Ő, maga elérte már a nagy céljait. Azokat, amelyekről soha nem gondolta, hogy lehetősége lesz megvalósítani. Három hónap a Távol-Keleten, kulturális antropológiai kutatás okán. Mikor visszatért, az informatika kezdte vonzani. Sok munka árán, de végül rendszertervező lett. Üresen tátongtak a napok ezután. Kétségkívül Annának is szép sikerei voltak, terveit többé-kevésbé megvalósította. Folyékonyan tárgyalt németül, Mátyással végre megigényelték a lakáshitelt. Most valahol a XIII.-ben laknak. Volt is náluk, mikor segített a költözésben még, tavaly nyáron talán.

A levelet olvasta. Nem volt szívderítő. Elakadás volt benne. Az a rohadt fajta, amiben éppen ő is vergődik. Anna szédül mostanság, nincs jól. Az orvosok nem tudják az okát. A COVID eleve korlátozza az elvégezhető vizsgálatok számát. Aggódik, bár a tünetek nem vészesek. Ebben a korban viszont már eleget hallottak a hirtelen bekövetkező halálokról.

Miért gondol folyton most mégis arra, hogy Anna az elakadástól beteg? Vagy csak rá vetíti ki, azt, amit saját magán vett észre? A motiváció hiányát? Hogy hiába forgatja életének ütött-kopott iránytűjét, a kátyúban a mágneses mező összekuszálódik és nem csupán egy válasz van a számára? Ha egyáltalán van válasz.

Itt az ideje nekikezdeni a válasznak.

A szerzőről

[RPD]

Mindenkinek van egy története. Még azoknak is, akik ezt tagadják, vagy nem tartják a sajátjukat különösebben érdekesnek. Ezekben a történethálókban foglalunk helyet mindannyian. A szálak hol összefonódnak, hol szétszakadnak. Csak egy biztos: minden tett, minden rezgés tovafut rajtuk. Így érjük el egymást. A történeteinken keresztül. Ezek az én történeteim. Magamról és másokról. Létezőkről és kitaláltakról.

Szóljon hozzá

Írta [RPD]

Történet fa

Történet morzsák

A Történetíró

[RPD]

Mindenkinek van egy története. Még azoknak is, akik ezt tagadják, vagy nem tartják a sajátjukat különösebben érdekesnek. Ezekben a történethálókban foglalunk helyet mindannyian. A szálak hol összefonódnak, hol szétszakadnak. Csak egy biztos: minden tett, minden rezgés tovafut rajtuk. Így érjük el egymást. A történeteinken keresztül. Ezek az én történeteim. Magamról és másokról. Létezőkről és kitaláltakról.